Veled vagy nélküled? Gondolatok a globális minimumadóról



A globális minimumadó körüli viták nem csillapodnak. A napokban például öt EU tagállam jelezte, hogy akár Magyarországgal, akár nélkülük, de alkalmazni fogják a globális minimumadó rendelkezéseit. Az alábbi blogbejegyzés egy általános áttekintést ad arról, hogy pontosan mi is ez a globális minimumadó és megnézzük, hogy pontosan mi körül is folyik a vita.

Mindenekelőtt, mi az a globális minimumadó? A vita gyakorlatilag a társasági adóról folyik. Ez egy olyan adónem lenne, amit mindenkire alkalmazni kellene, tehát egyfajta minimumadó vagy nevezhetjük akár nemzetközi társasági adónak is. Jelen pillanatban úgy kell elképzelni a társasági adót, mint egy eszközt az országok kezében, aminek segítségével befektetőket, tőkét lehet vonzani az adót országba. Értelemszerűen a befektetők oda fognak alapvetően menni, ahol minél kevesebb adót kell majd fizetniük.

Természetesen nagyon sok egyéb tényező is van, amit ilyenkor figyelembe kell venni, pl.:

oktatás minősége, olcsó munkaerő stb., összességében tehát egy stabil gazdaság kiépítését feltételezi. Amint az ábrán is láthatjuk,

Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó mértéke, ami elképesztő előnyt biztosít versenyképességi szempontból a többi országgal szemben.

Forrás: https://taxfoundation.org/corporate-tax-rates-europe-2022/

A rendelkezés értelmében 15%-os globális minimális effektív adókulccsal adóztatnák az EU-ban működő nagyvállalatokat. Láthatjuk, hogy ez magasabb, mint a jelenleg Magyarországon hatályos mérték. Ennek a minimum adónak a célja az lenne, hogy az országok egymással ne úgy versenyezzenek, hogy minél lejjebb szorítják a társasági adót, hanem inkább arra helyezzék a hangsúlyt, hogy

  • fejlesszék az oktatást,
  • minőségi munkaerőt képezzenek ki,
  • stabil adókörnyezetet tudjanak kialakítani vagy akár
  • támogassák a megfelelő nyelvtanulást.

Ezek olyan apró összetevők, amelyek összessége akár kompenzálni tudja egy magasabb adómérték után fizetendő „áldozatot”, tehát még így is megérné beruházni az adott cégnek az adott országban.

A nagyvállalatoknak 15%-os minimumadót kell minden olyan országban fizetniük, ahol tevékenykednek.

Azokra (hazai és nemzetközi nagyvállalatok, pénzügyi szektor) vonatkozik ez a minimumadó, akiknek a teljes éves bevétele meghaladja a 750 millió eurót, és amelyeknek anyavállalata vagy leányvállalata van egy EU-tagállamban.

A társaságok számára az effektív adókulcsot úgy határozzák meg, hogy egy adott ország joghatósága alá tartozó, a társaságok által fizetett adókat elosztják azok jövedelmeivel. Ha ebben az országban az adókulcs a 15%-os minimum alatt van, akkor az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezet (OECD) által alkotott, ún. 2. pillér szabályai lépnek életbe, és a csoportnak kiegészítő adót kell fizetnie, egészen addig, ameddig az adókulcs 15%-ra nem emelkedik.

Ábra 02

Forrás: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/qanda_21_6967

Az ábra alapján láthatjuk, hogy az anyavállalat EU tagállam, amelynek két leányvállalata van az Európai Unió területén:

  • az egyikben (A) 10%-os,
  • a másikban (B) 9%-os effektív (tényleges) adókulcs alapján kell megfizetni a társasági adót.

A szabályozás értelmében az anyavállalatnak nemcsak a „A” leányvállalata utáni kiegészítő adót kell megfizetnie (15-10=5%), de a „B” leányvállalata utáni kiegészítő adót is (15-9=6%).

Nincs különbség a leányvállalatok között, mindegyik 15%-os adót fizet.

Magyarország kezdetben támogatóan állt a javaslathoz, azonban júniusban megvétózta a javaslatot, aminek következménye az lett, hogy az USA felmondta a Magyarországgal kötött 1979-es adóegyezményt.

***

Az AIRON TRUST Magyarország egyik vezető bizalmi vagyonkezelő vállalkozása. Elkötelezettek vagyumk a családi vállalkozások zökkenőmentes generációváltásának támogatása iránt. Hisszük, hogy a bizalmi vagyonkezelés ma a családi vagyontervezés egyik leghatékonyabb eszköze Magyarországon. Ha tanácsadásra vagy szüksége bizalmi vagyonkezeléssel, vagyontervezéssel vagy a generáció váltáshoz használt vagyonkezelési struktúrákkal kapcsolatban, kérjük egyeztessen időpontot a tanácsadó kollégánkkal néhány kattintással!