Ukrajnai bevándorlók magyarországi helyzete a háború kirobbanását követően


Kategória
Hírek

Az ukrajnai munkavállalók jelenléte a magyar munkaerőpiacon nem jelent újdonságot, ám a szomszédos országban zajló konfliktus, merőben más helyzetet teremtett: az újonnan érkezők menekültként igyekeznek elhelyezkedni, ennek a feltételei – a már korábban is megkönnyített munkavállalási szabályok ellenére – nem minden esetben álltak fenn. 2022. március elején emiatt több olyan kormányrendeletet is elfogadott a kormány, amelyek segítik a háború elől menedéket keresők könnyebb beilleszkedését és az őket alkalmazó munkaadók dolgát egyaránt.

A törvények alapja az az uniós rendelet, amely az Ukrajnából menekülők jogi státuszát határozza meg. A hazai jogi struktúra olyan szempontból különleges, hogy munkáltatói bejelentés alapján a magyar állampolgársággal nem rendelkező Ukrajnából érkezők engedély kibocsátása nélkül is vállalhattak eddig is munkát – a menedékesek esetén azonban a munkavállalás engedélyköteles volt. Ezt a Kormány 86/2022. (III. 7.) Korm. rendelete oldotta fel. A törvény alapján a 2022. február 24-e (vagyis a háború kitörésének napja) előtt Ukrajnában élő ukrán, esetleg nemzeti védelemben részesülő harmadik országbeli személyek, valamint hontalanok, esetleg az előbbi csoportba tartozók családtagjai egyfelől jogosultak egészségügyi ellátásra, másfelől hazánk területén engedélymentesen jogosultak munkát vállalni, akár munkaerő-kölcsönzés keretei között, sőt, a menedékeseket a közfoglalkoztatás kategóriájába is be lehet vonni.

Általános szabály jelenleg, hogy a 2022. február 24. előtt ukrán állandó lakcímmel rendelkező ukrán állampolgárok a magyar határ átlépését követő 90 napig mindenféle külön engedély nélkül tartózkodhatnak és vállalhatnak munkát Magyarországon. Azonban a 90 nap lejártát követően is egyszerűsödtek az előírások.

A foglalkoztatásról és a hiányszakmáról.

Az egyik kedvezményezett munkavállalói körbe tartoznak azok, akiket úgynevezett hiányszakmában foglalkoztat a munkáltatója Magyarországon. Ezeket a foglalkozásokat a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter minden évben rendeletben határozza meg[1]. Az új szabályok számos további könnyítést tartalmaznak a korábbiakhoz képest, tekintettel a jelenlegi ukrajnai helyzetre.

A március 8-án hatályba lépett kormányrendelet szerint a 2022. február 24. előtt ukrán állandó lakcímmel rendelkező ukrán állampolgárok

a.) az úgynevezett hiányszakmákban engedély nélkül foglalkoztathatóak magyar munkáltató által (ez azt jelenti, hogy esetükben elegendő az egyszerű munkaügyi regisztráció).

b.) az ilyen szakmákba nem sorolható személyek esetében az engedélyt az egyébként alkalmazandó korábbi kormányrendelet egyes rendelkezéseinek vizsgálata nélkül, egyszerűsített eljárásban kell kiadni (pl. nem kell igazolni a munkáltatónak a munkaerőigényt, nem kell az illetékes kormányhivatalnak állást foglalni az ügyben az engedélyezés során, stb)

c.) a menedékes státuszt kapott személyek szintén engedély nélkül foglalkoztathatóak, ha a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter közleményében meghatározott foglalkozások valamelyikében dolgoznak, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is.

Magyarországon tehát legegyszerűbben a menedékes státuszú és hiányszakmákban elhelyezkedni kívánó ukrán munkavállaló létesíthet legálisan munkaviszonyt. Azonban amennyiben a nem menedékes státuszú munkavállalót hiányszakmában foglalkoztatják, a legális foglalkoztatáshoz akkor is elegendő a munkaszerződés és az illetékes hivatalnak tett bejelentés.

A tartózkodási engedélyek kérdésében több lehetőség is van.
  1. A biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok 3 hónapig szabadon tartózkodhatnak és mozoghatnak az Európai Unión belül. Biometrikus útlevél nélkül azonban nem utazhatnak Magyarországról más uniós országokba. (A biometrikus útlevél olyan útlevél, amely egy személyi adatokkal ellátott, beépített chipet tartalmaz.) A 3 hónap letelte után azonban vagy állandó tartózkodási engedélyt, vagy menekültstátuszt kell kérniük a magyar bevándorlási hatóságoktól.
  2. Az Európai Unió úgy döntött, hogy ideiglenes védelmet biztosít azoknak az ukrán állampolgároknak és családtagjaiknak, akik 2022. február 24. előtt Ukrajnában éltek. Ezt az ideiglenes védelmet menedékes státusznak is nevezik.
A menedékes státusz

Ezt a védelmet az ukrán állampolgárok, családtagjaik kaphatják meg. Ezt a védelmet akkor is megkaphatják, ha nem közvetlenül Ukrajnából érkeztek Magyarországra, de ez a csak akkor vehető igénybe, ha az illető február 24-e előtt Ukrajnában tartózkodott. A menedékes státusz megítélése minden uniós országban azonos.

A menedékes státusz nem automatikusan jár, az érintettnek kérelmeznie kell. A kérelmezőnek személyesen kell ezt megtennie, bármelyik „gyűjtőponton”, a nap bármely szakában. A gyűjtőpontok 6 vidéki helyszínen találhatóak, illetve a kérelem benyújtható a Bevándorlási Hivatal (OIF) bármelyik irodájában is nyitvatartási időben. A Bevándorlási Hivatal (OIF) irodáinak és ügyfélszolgálatainak címét itt találja: oif.gov.hu

A bevándorlási hivatalnak az eljárást 45 napon belül le kell zárnia. A kérelmezőnek ezalatt igazolnia kell, hogy ukrán állampolgár. Ezt a legegyszerűbben egy hivatalos dokumentummal (pl. személyi igazolvány, útlevél, családi kapcsolatokat igazoló dokumentum) teheti meg. Fontos, hogy a kérelmező akkor is kaphat védelmet, ha semmilyen dokumentummal nem rendelkezik. Ebben az esetben a hatóságok a meghallgatáson részletesebb kérdéseket tesznek fel arról, hogy honnan származik, hogy elbírálhassák, hogy a kérelmezőnek joga van a védelemre.

Milyen jogok illetik meg a személyt a menedékes státusz iránti kérelmet követően?

Azt követően, hogy a kérelmező menedékes státusz iránti kérelmet nyújtott be a hivatalhoz, jogosult az államtól származó ellátásokra. Ez magában foglalja a szállást, az étkezést, az orvosi ellátást és gyermekeik oktatásához való jogot. Amennyiben a kérelmezőnek valaki más ad szállást, akkor a kérelmezőnek nem kell az állam által biztosított szálláshelyre mennie, de akkor is jeleznie kell a hatóságoknak, hogy menedékesként védelembevételt kér. Ebben az esetben a kérelmező kevesebb állami támogatást kap, de továbbra is jogosult lesz orvosi ellátásra.

Azok, akik menedékes besorolást nyernek, magyar személyi igazolványt is kapnak, amely azonban különbözik a magyar állampolgárok személyi igazolványától.

Az ideiglenes védelem legfeljebb 3 évig érvényes.

II.

AZ ÖSSZEVONT ENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁS AZ ÚN. HIÁNYSZAKMÁKBAN UKRÁN ÁLLAMPOLGÁROK ESETÉBEN

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a dokumentumokat és teendőket, amelyeket abban az esetben kell elvégezni, ha a munkáltató a munkavállalót Magyarországon úgynevezett „hiányszakmában” foglalkoztatja. Ezeket a foglalkozásokat a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter minden évben rendeletben határozza meg. Az eljárás célja az összevont engedély megszerzése. Összevont engedély: olyan tartózkodási engedély, amely a harmadik országbeli állampolgárt feljogosítja arra, hogy egy meghatározott munkáltatóval munkaviszonyt létesítsen és Magyarországon tartózkodjon.

A hiányszakmás foglalkoztatás iránti kérelem esetén tehát az alábbi eljárási szabályokat és követelményeket szükséges figyelembe venni.

***

A TARTÓZKODÁS CÉLJÁT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

– Munkaviszony létesítésére irányuló előzetes megállapodás, vagy a munkaviszonyt igazoló dokumentum (pl. munkaszerződés).

A MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

– magyar vagy külföldi pénzintézet nyilatkozata a kérelmező bankszámlájáról;

– az adóhatóság által az előző évre vonatkozóan kiállított jövedelemigazolás;

– a munkáltató által kiállított jövedelemigazolás;

– a munkáltató és/vagy az adóhatóság által kiállított igazolás a külföldről származó rendszeres jövedelem igazolására;

– egyéb megbízható bizonyítási eszköz.

MAGYARORSZÁGI LAKHATÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

– lakásbérleti szerződés a lakóhely bérlésének igazolására;

– szívességi lakáshasználatról szóló dokumentum;

– a szállásfoglalás és a fizetés igazolására szolgáló okirat;

– a bentlakásos (kollégiumi) szolgáltatásokról szóló nyilatkozat;

– a lakóingatlan tulajdonjogát igazoló dokumentum, a tulajdoni lap 30 napon belül kiállított hitelesített másolatával;

– ingatlan adásvételi szerződés és az illetékes budapesti vagy megyei kormányhivatal ingatlanvásárlásra vonatkozó engedélyező határozatának másolata;

– egyéb dokumentumok.

SZÁLLÁSBEJELENTŐ ŰRLAP

A Bevándorlási Hivatal rendelkezik egy speciális, a szállásadó/tulajdonos által kitöltendő és aláírandó megállapodás formanyomtatvánnyal, amely a munkavállaló lakcímének a Hivatal általi szálláshely-nyilvántartásba vételére szolgál.

AZ ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

A tartózkodási engedély iránti kérelemhez csatolva a kérelmezőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik átfogó egészségbiztosítási szolgáltatásokkal (különösen a társadalombiztosítási rendszerre vonatkozó egyéb külön jogszabály, nemzetközi megállapodás vagy külön megállapodás alapján), vagy hogy rendelkezik az ilyen szolgáltatások költségeinek fedezéséhez szükséges pénzügyi forrásokkal.

A KILÉPÉS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK

– érvényes útlevél vagy a harmadik országbeli állampolgár számára a származási országába vagy az általa megjelölt országba való visszatéréshez szükséges engedélyek;

– és érvényes kiutazási jegy, vagy elegendő pénzeszköz egy ilyen jegy megvásárlásához, vagy a harmadik országbeli állampolgár által jogszerűen használt közlekedési eszköz.

Továbbá személyi igazolványkép (3 hónapnál nem régebbi)

A kérelmet a munkáltató is előterjesztheti, de ebben az esetben a munkavállaló hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a kérelmet a munkáltató benyújthassa. A kérelem online és személyesen, valamint külföldről is benyújtható.

Az eljárásért felszámított igazgatási szolgáltatási díj Magyarországon történő benyújtás esetén 24.000 Ft.

Amennyiben az eljárás elektronikusan történik, a regisztrációt követően elektronikusan is be lehet nyújtani a dokumentumokat. Ezt követi a bevándorlási hivatal ellenőrzése, és amennyiben nem találnak hiányosságot, a munkavállalónak személyesen kell megjelennie biometrikus azonosításra a bevándorlási hivatalban, ahol fényképet és ujjlenyomatot vesznek tőle.

Amennyiben a kérelmező teljes körűen benyújtotta a dokumentumokat, beleértve a mellékleteket is, a hivatal 8 napon belül megvizsgálja a kérelmet, ellenkező esetben a kérelem vizsgálatának maximális határideje 60 nap.

[1] A nemzetgazdasági miniszter rendelete alapján a hiányszakmák listája itt található meg: https://kijev.mfa.gov.hu/asset/view/70173/harm_k%C3%B6zlem%C3%A9ny_2018_07_11.pdf

Az orosz cégek osztalékfizetési korlátozásai

Tudjon meg többet

a Szolgáltatásokról