Oroszország „felrúgta” a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást Hollandiával
Az orosz kormány honlapján található dokumentumok alapján elmondható, hogy 2020. december 4-én az orosz törvényhozók javaslatot tettek a Hollandiával kötött kettős adóztatásról szóló szerződés felmondására.
Vlagyimir Putyin orosz elnök márciusban azt javasolta, hogy az adót az Oroszországból távozó kamat- és osztalékfizetésekre kell kivetni a tőkekiáramlás elleni küzdelem érdekében, mivel az ország egyszerre küzd az alacsony olajárakkal és a COVID-19 járvánnyal.
Az orosz pénzügyminisztérium közleményében megjegyezte, hogy tárgyalásokat folytatott Hollandiával a szerződés módosításáról az osztalékok és kamatok forrásadójának 15%-ra emelésével. Továbbá közölte, hogy ezek a feltételek hasonlóak azokhoz, amelyekről Ciprus, Luxemburg és Málta már megállapodott saját szerződéseik jegyzőkönyveiben, de a Hollandiával folytatott tárgyalások sikertelenek voltak.
„Az adószerződés módosítására irányuló orosz javaslat túlságosan korlátozottan veszi figyelembe a valós gazdasági tevékenységeket. Ezért ennek a javaslatnak negatív következményei vannak és lesznek is mind a holland, mind az orosz vállalkozásokra nézve” – mondta Remco Raus, a holland pénzügyminisztérium szóvivője.
Hozzátették, hogy Hollandia konstruktív javaslatokat tett az adószerződésnek a valós gazdasági tevékenységi körének megőrzésé céljából, ugyanakkor megakadályozta a gazdasághoz nem hozzájáruló tevékenységekhez való hozzáférést, összhangban az adókikerülés elleni holland politikával.
„Különböző holland vállalatok (mind a tőzsdén jegyzett, mind a tőzsdén nem jegyzett társaságok) különböző tevékenységeket fejlesztenek és folytatnak Oroszországban, azonban ez fordítva is igaz. Oroszországnak és Hollandiának egyaránt előnyös e gazdasági tevékenységek megtartása” – mondta Raus.
Az orosz kormány nem támogatta a szerződés megváltoztatásának ezt a megközelítését, mondván, hogy megmaradnak az alternatív csatornák a pénzeszközök kivonására az országból. A Pénzügyminisztérium szerint a jelenlegi szerződés értelmében jelentős forrásokat vontak ki Hollandiába kamat- és osztalékfizetések formájában. Ez általában meghaladja a 457 milliárd rubelt (6,2 milliárd dollárt) 2017-ben, 412 milliárd rubelt 2018-ban és több mint 339 milliárd rubelt 2019-ben.