Magáncsőd vs. Bizalmi vagyonkezelés



A címben megjelölt két jogintézmény összehasonlítása elsőre nem tűnik kézenfekvőnek, mert pont két ellentétes pólusát jelentik a magánszemélyek vagyonrendezésének, de megvannak a metszéspontok.
A magáncsődről röviden

A magáncsőd a magánszemélyek számára fenntartott, a cégek esetében már jól ismert csődhelyzetek esetének kezeléséhez hasonlatos csődvédelmi forma; amelynek célja, hogy az adós és hitelezői közötti csődvédelmi megállapodás elősegítse azt, hogy a csődhelyzetbe került adós fizetőképessége visszaálljon és a hitelezők meghatározott és belátható időn belül megtérülést érhessenek el.

Gyakran olyan esetekben kerül elő, amikor a magánszemély, akár önhibáján kívül is, olyan gazdasági helyzetben találja magát, amelyben szüksége lehet egy átmeneti moratóriumra a hitelezőkkel, vagy az esetleges végrehajtással szemben. Előkerülhet e jogintézmény, ha például valamely magánszemély személyi, vagy lakáshitelének törlesztésével tartósan és nagy mértékben késedelembe esik. Vagy egyéni vállalkozó esetében, ahol a vállalkozás céljára felvett kölcsönt nem fedezték a bevételek. Minden esetben fontos, hogy a hitelező által elfogadott egyezség mellett a fizetőképesség helyreállítása elérhető legyen.

A fenti előfeltételek mellett azon magánszemélyek, vagy egyéni vállalkozók, illetve őstermelők vehetik igénybe a magáncsőd intézményét, akiknek:

  • van valamennyi vagyonuk,
  • rendszeres jövedelemmel rendelkeznek,
  • képesek fizetni a minimális törlesztőrészletet a főhitelezőnek,
  • jelzáloghitel esetén, meg szeretnék tartani lakóingatlanukat és ehhez a jelzáloghitelező hozzájárul,
  • hajlandóak és képesek 5-7 évig megfelelően törleszteni a tartozásukat, és
  • eleget tesznek az adósságvédelemről szóló törvényben foglalt feltételeknek.

Az adósságrendezési eljárás alatt az adós csődvédelemben részesül, a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat, például ingatlanárverést, letiltást leállítják, új végrehajtás pedig nem indítható.

Amennyiben azonban az adósnak a nem sikerül teljesíteni a törvényben és a csődvédelmi megállapodásban foglalt kötelezettségeket, az eljárást a bíróság megszüntetheti és elindulhat, vagy folytatódhat a végrehajtás!

A bizalmi vagyonkezelés a magáncsőd ellen

Bizalmi vagyonkezelést a tárgyalt viszonyok szempontjából éppen a vagyonvédelem eszközének tekinthetjük, ezzel mintegy pajzsként szolgálhat a magáncsőd ellen.

A bizalmi vagyonkezelés során a magánszemély (vagy egyéni vállalkozó, esetleg őstermelő), mint vagyonrendelő, még a fenyegető adósság létrejötte, de mindenképpen a csődhelyzetet megelőzően bizalmi vagyonkezelésbe helyezheti azon vagyonát, vagyonának azon elemeit,

amelyeket egy esetleges későbbi törlesztési nehézségből adódó csődhelyzet esetén biztonságban szeretne tudni. Ezen bizalmi vagyonkezelésbe helyezett vagyon a bizalmi vagyonkezelő – saját vagyonától elkülönült – tulajdonába kerül. Ezzel egyúttal védelmet élvez az adóst, mint vagyonrendelőt érintő esetleges későbbi végrehajtások során. Azt mondhatjuk, hogy az a vagyon, amely bizalmi vagyonkezelésbe került, mentes a későbbi végrehajtások alól, de még a vagyonkezelőt, mint magánszemélyt érintő végrehajtások alól is.

Emellett például magáncsőd esetén, ha a vagyonkezelésbe helyezett vagyon még nem is elég az estleges csődhelyzet elkerüléséhez, de például a hozama, úgy is, ha kevesebb a korábbi törlesztőrészleteknél, megalapozhatja a csődvédelmi megállapodás esetén a teljesítési képességet. Így akár egyfajta jövedelemként is felmutatható, amennyiben az adós egyben a bizalmi vagyonkezelés kedvezményezettje.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a bizalmi vagyonkezelés már folyamatban lévő eljárások esetén nem lehet a fedezetelvonás eszköze. Ebben az esetben a követelés jogosultja megtámadhatja bíróság előtt a bizalmi vagyonkezelési megállapodást.

 

Összefoglalva: a magáncsőd egy adós fizetési nehézsége esetén előálló helyzet, amelyet a hitelezőkkel történő megállapodással tud az adós megoldani. Amennyiben a későbbi adós még a kockázatos hitel, vagy vállalkozás előtt bizalmi vagyonkezelésbe helyezi a vagyonának azt a részét, amelyet a kockázatoktól meg akar óvni, úgy egy esetleges végrehajtással fenyegető, vagy magáncsődnek megfelelő helyzetben a vagyonának ez a része biztonságban van.

Másrészt ez a vagyon megfelelő bizalmi vagyonkezelési struktúra esetén a csődhelyzetből való kilábalás alapja is lehet.

***

Többet is szeretne megtudni a témáról vagy érdekli a bizalmi vagyonkezelés? Professzionális tanácsadással tudunk a segítségére lenni. Az AIRON TRUST Magyarország egyik vezető bizalmi vagyonkezelő vállalkozása. Tanácsadásra van szüksége bizalmi vagyonkezeléssel, vagyontervezéssel vagy más vagyonkezelési struktúrákkal kapcsolatban? Kérjük egyeztessen időpontot a tanácsadó kollégánkkal néhány kattintással.